Amikor mégsem romlik el...
Gyerekként egész tűrhetően rajzoltam. Mondjuk felismerhetően:) Amint ki kellett színezni, azonnal átlibbent a felismerhetetlenség határmezejére minden vonala kreálmányomnak. Mindegy volt az eszköz, elrontottam a legegyszerűbb bármit is:) Úgy döntöttem, teszek egy próbát most. Ha nem is élethű ( arra nem is mertem törekedni... hah minő merész már az ötlet is... )de legalább virág maradt:) Nos, úgy tűnik , van az úgy, hogy várakozásaimmal ellentétben, mégsem romlik el valami a kezem által:)
Csak nem rózsaszín?! :-)
VálaszTörlésA gyerekkori rajzolás nagyon nehéz ügy, borzasztó könnyű elrontani egy-egy rossz felnőtt szóval, tanítói ítélettel a gyerekek kedvét, lelkesedését, még a tehetségét is sokszor.
Már nem is emlékszem miket mondtak rajz tanáraim...sok szép emlék valamiért nem maradt :)
VálaszTörlésEgy festőművész volt, aki krétával olyan bakancsot rittyentett fél perc alatt a táblára, hogy bele tudtam volna bújni. Ő csak dícsért. Sőt mi több, megpróbálta átadni a látásmódját, hogy hogyan fogjuk meg a lényeget, hogy lássuk meg a dolgok lelkét. Nagyon szerettem. A szó minden értelmében tanított. Engem legalábbis. Igazi művészlélek, egy elvont mester:) Kb. fél év alatt eltávolították , és jött a következő dög unalom óra köcsögökkel, meg gyűrt drapériákkal, nulla tanítással, perspektíva magyarázatokkal és sikoltozással, hogy ne satírozzak és maszatoljak...szóval eléggé frusztráltak a rajz órák:)
Csúnya-szép történet, és sajnos jellemző...
Törlés