Hozok egy kis napsütést

Haza repültünk ismét két hétre. Az idén Karphatost néztük meg, a kicsi sziget teljesen elbűvölt minket. Tom most először mondta azt: nagyon rosszul esik visszamenni, költözzünk ide, lesz egy hajónk, és néha kirándulunk Thasszoszra. Thasszosz Tom szerelmetes szigete. Az én szívem csücske Thíra. Kopár, és vulkán, és se növény, se állat, de nekem akkor is. Oda is átruccanunk majd:)

Hogy miben áll a sziget varázsa , nem tudom megmondani. Minden sziget bájos, és mind másképp. Mindet szeretem. Tulajdonképp ha tényleg választás előtt állnánk, hová költözzünk, igen nagy gondban lennék. De Karpathos az első  5- ben van, ez kétségtelen:)
Volt szikla mászás fel Saria hegyére, autózás, millió pici templomocska a legelképesztőbb sziklák csúcsain, kék-fehér házak, szűk - kanyargós utcácskák,  napfelkelte- naplemente a tenger horizontján, hajóról ugrálás( a kapitány olyannyira megörült csekélyke görög tudásomnak, hogy mikor megkérdeztem tőle görögül :onnan ugorhatok? széles mosollyal felelte : beszélsz görögül??!!! onnan ugrasz, ahonnan akarsz !)  , pancsolás, hullámok és köves part, és homok is. Többnyire kövesek a partok,amit mi üdvözültünk melegen, tiszta szívből, mert a homok nem a mi világunk:)
Alig találtunk sünt, pedig de szeretem őket! Egy azaz egy db példányt találtam a sokadik napon,  imádott sünházamat is igen nehezen találtunk:) Kettőt:):) Szerintem elhoztuk a sziget készletét:)  Pont akkor, amikor már belenyugodtam, hogy jó, rendben,  az idén nem merülök sünházért...nem egy sünös sziget... Medúzát sem láttam az idén, pedig ők a kedvenc állataim.Órákig el tudok mellettük lebegni és csodálni szépségüket.
Viszont láttam murénát. Jól rám is tátogott, én meg jól komolyan is vettem, azon elmélkedve melyik lábujjam tudná leharapni ha tovább kíváncsiskodnék :) Nem volt vastagabb a karomnál, se hosszabb 40-50 cm-nél, és ő jobban meglepődött mint én, biztos ami biztos alapon sietve távoztunk mindketten:) Egy másik nézelődés alkalmával egy vörös  halrajt követtem,mikor egyszer csak sárga lett a kép előttem. Két kíváncsi sárga hal nézett be a szemüvegemen át, de vagy 2 cm-re az üvegtől és követték a fejem mozgását nagyon precízen, figyelmesen szemlélve az idegent. Annyira figyeltek, és tényleg annyira a mozgásomra hangolódtak, hogy szinte vártam megszólalni őket, jól megtrécselve látványom. Feléjük nyújtottam a karom, hatótávon kívül húzódtak, de épp csak egy cm-el, és ahogy húztam vissza magam mellé , úgy úsztak vissza a szemüvegem elé. Ilyen közelről én még halat nem láttam . Ezt az élményt talán kárpótlásul kaptam az univerzumtól a sün és medúza mentességért cserébe:) No meg a murénát is:)
A sziget meglehetősen szeles. Olyan hogy szélcsend, nem volt. Olyan igen, hogy kevésbé fúj:) Voltak pillanatok,amikor komolyan azt hittem, kész, most leszek mezítelen, mert letépi a ruhát rólam, de tán még a bőrömet is. A helyiek szerint szélcsendes két hetünk volt épp. Milyen amikor nem az?  Volt hogy kapaszkodtam Menetes településén, mert egyszerűen fellökött és pont, vagy simán csak eltolt, addig, míg tereptárgyba nem fújt,ami megállított. Elképesztő volt.  Ahogy fütyül a szél anélkül, hogy akadályba ütközne, a háborús emlékműnél lévő zászló állandóan kifeszítve vízszintesen lobog, és szent meggyőződésem, hogy hetente cseréli egy tucat  ember nagy küzdelemben állva a széllel. Ezt a zászlót látjátok a képek között.
A település egy szélcsatornában fekszik, ezt tudtuk, de hogy konkrétan mi is ez, arra csak ott jöttem rá. Nem tudtam eldönteni,mikor folyik a könny a szememből mert csak nevetek a helyzeten, és mikor fújja a szél ki belőle:) 
Ami nekem nagy élmény volt, egy nagy szürke katonai hajó állomásozott az első pár napon  a kikötőnél, majd később egy tanker hajó is érkezett. Láttam már luxus tengerjárót és kompot közelről, mind nagyobb, mint ez a két hajó, de valahogy olyan monumentálisnak tűntek. A tanker mellé futottunk be egy hajó kirándulásról, úgyhogy fedélzet magasságból vehettem szemügyre . Még lefotózni is elfelejtettem, ahogy ámulva néztem:) Utólag a partról lekaptam persze, de az ugye nem ugyanaz:) Olyan kis vízbe landólós állványról indítós kabin is volt rajta, mint amilyen az olajfúró tornyoknál is van. Hozta  magával a saját üzemanyag tartályos autóját, ami legurult a kikötőbe, és már ment is feltölteni a benzinkutat. Láttam még a nyílt tengerről a  nagy hajó monstrumot, és a feliratot, hogy tilos a dohányzás, de nem is nagyon gondolkodtam, miért is kell ezt ekkora betűkkel, ilyen nagy távolságból láthatóan hirdetni...mikor mellésuhantunk sem esett még le, hogy ez az a hajó...csak néztem és néztem elbűvölve, azon tűnődve hogy mit létre tud hozni az ember...és mi mindent tud megoldani. De engem már egy egyszerű repülő felszállása is elképeszt, mert értem én hogy felhajtóerő meg minden, de hogy ez a brutális tömeg repül...

Beleszerettem a kis szigetbe. Kedves, segítőkész emberek, minden görög szóért hálásak.Talán még jobban,mint máshol. A pékségben a hölgy még akkor is azt hajtogatta mekkora öröm ez neki, hogy beszélem a nyelvét(azt a pár szót,ami kellhet egy pékségben...), amikor már a küszöbön léptem ki, és boldogan mesélte az első betévedőnek, mutatva felém.  Csendes, nyugodt pici települések, még a főváros is az. Nincsenek szórakozó helyek, így őrjöngő fiatalság sem.  Komolyan veszik a sziesztát 13-17 óráig a nagyobb boltok kivételével minden zárva. Még a sétáló utcán is a fővárosban. Senki nem siet sehová, a kávézókban már fél 7-kor csevegnek a férfiak,  a tavernák 10 körül kezdenek kipakolni , de a többségük csak délután nyit.Több száz túrista volt a pici fővárosban, az összes szálláslehetőség telve, de fel sem tűnt. Csendes volt minden, nyoma sem volt tömegnek a parton, vagy bárhol. Pici öblöket érdemes felkeresni , ahol gyakran egész nap nem találkozik az ember másokkal.  Minden tiszta, szemetesek mindenfelé, amit minden nap ürítenek. Bájos kertecskék, akinek nincs, ott cserepekben a  virág. A szél bazsalikom és kakukkfű illatát hordozza, no és ugye a tengerét. Egy kis csoda az a sziget. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek :)